A Szines Törpenyúl:

Történet: a korai 1880-as években egy holland tarka alomban tûnt fel egy hófehér, piros szemû, sokkal kisebb súlyú nyúl. Mutáció volt, amely a törpeség génjét hordozta. Ez volt a holland törpe kiinduló õse. Testtípusra még nem olyan volt mint ma, több keresztezéssel alakult ki a mai típus. Színben kezdetben csak a fehér létezett, a piros szemût hermelinnek nevezik ma, késõbb egy másik típus is létrejött, fehér; kék szemmel (az akkori Kelet Németországban tûnt fel elõször), majd csak ez után kezdték a színeseket is tenyészteni.

Típus: a legkisebb termetû törpenyulak, melyek jelentõsen eltérnek alkatban az egyéb nyúlfajtáktól. Általában 100 pontos rendszerben bírálják.
A test rövid, kompakt, a vállak szélesek, végig egyforma szélességû.
A mellsõ lábak rövidek, egyenesek.
A fül álló, jól szõrözött, hegye lekerekített. A kívánatos méret 5 cm.
A fej a testhez viszonyítva nagy (1/3 arányú), kerek, széles, jó kifejezésû. A nyak rövid, nem látható.
A hátulsó lábak egyenesek, a farok rövid, a gerinc vonalában fut, nem görbül.
Szín: minden elismert nyúl szín elfogadott.
A szõrzet puha, normál hosszúságú, sûrû, ún. "rollback" (a szõrzet ellenirányú simításkor hamar visszatér eredeti állásába).
Kondíció: jó általános állapot, mentes minden fertõzéstõl, érdeklõdõ, élénk.
Súly: minimum 0.7 kg, max. 1.5 kg. Az ideális súly 1.0- 1.2 kg. (itt a különbözõ országok standardjai között jelentõs eltérések vannak).
Hibák: keskeny vállak, nem álló fülek, túlsúly, megengedtettnél kisebb súly, keskeny pofa, fehér szõrszálak a színes nyulak szõrében, fehér karmok, (a színes nyulaknál), eltérõ árnyalatú foltok a szõrben, túl puha szõrzet
Kizárást maguk után vonó hibák: típustalan felépítés, görbe lábak, fehér foltos szín (nem fehér nyulakon) nem megfelelõ szemszín, foltos orr, túlnõtt, vagy hibás fogazat, kancsal szem.

Törpe Szatén

"Magyarországon a törpe szatén elnevezés elfogadott. De mivel nálunk jelenleg csak törpe (illetve mini) kosorrú változatát ismerik és tenyésztik, ezért én megkülönböztetés képen Szatén Törpének hívom. A kosorrú (logófülű) változatot több tenyésztő társam is tenyészti, így erről a típusról leírás, másik honlapon is található. Én csak az állófülű változatát ismertetném! Sajnos túl sok információt nem találtam, ami nem is csoda, hiszen még rendkívül kevesen foglalkoznak vele!
Szatén nyúl a nevét bundája rendkívül selymes ragyogásának köszönheti, tényleg olyan, mint a szatén."

"Az első egyedek egy mutáció révén Walter Huey nemesítőnél születtek 1932-ben Kentuckyban. Az amerikai tenyésztő egyik nyuszi alomban figyelt fel rá, hogy a havanna egyedeknek feltűnően fényes a szőrük. A született kisnyulak felkeltették érdeklődését. Huey őket utódaikkal együtt először 1934-ben egy kiállításon mutatta be Louisvilleben. Szatén nyulak a német fajtastandardba 1973-ban kerültek be, ekkor ismerték el először a bemutatott törpe fajtát (szatén törpét) új fajtaként! Szatén törpe nagyon nyugodt vérmérsékletű. Barátságos természete, szelídsége lenyűgöz minket. Vizuális szempontból a szatén törpékre ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a holland törpékre. Tehát a súly, felépítés és a fül hossz.

Lényeges különbség a bundájukban rejlik.

 Szatén nyulaknak sokkal sűrűbb a szőrük és jobban fénylik, mint a többi fajtáé -hossza 2,5-3 cm. A kiállításokon nagy hangsúlyt helyeznek a szőr minőségére. Szatén törpe nyulakat is különböző színekben tenyésztik. Jelenleg a vörös, thüringiai, havanna, sziámi, japán tarka, a legelterjedtebbek. A szatén szőrzet recesszív tulajdonság, tehát csak ilyen szőrzetű, vagy ilyen szőrzet tulajdonságot hordozó egyedek pároztatásából születhetnek szatén törpék. A hordozó egyedek utódai csak bizonyos százalékban lesznek, lehetnek szatén szőrűek(25-50%).(források: https://www.zwergkaninchen-potzbach.de és https://kaninchenzucht.de)"

(forrás: www.nyuszihopp.5mp.eu/Fajtaismeret)

Oroszlánfejű törpe: 

Nevét jellegzetes sörényéről kapta, ami a színes törpéknél megjelent mutációból jött létre, tehát a kettő között lényegileg nem sok a különbség. (Ilyenkor az aljszőr hosszabbodik meg.) Ami a gazdikat érinthet az az öröklés, két simagénes oroszlánfejű nyuszinak születhetnek: színes törpe (sörény nélküli), sima (egyszeri) génes oroszlánfejű törpe és duplagénes oroszlánfejű törpe (hosszabb szőrű) kicsinyei is. A duplagén (teddy), azaz mindkét oldalról örökölte az oroszlánfejet, egy szinte „dupla sörényt” okoz. Homloka és akár egész feneke, teste dúsabb, hosszabb szőrű lesz. 

Nagyon kis mutatós nyuszik a duplagénesek, szőrük több gondozást igényel viszont, a szálak szárazabbak, jobban szálnak és inkább gyapjasabbak, nem pedig fényesek és lelapulnak. Tehát inkább vattaszerűek. A duplagénes oroszlánfejű és színes törpe párosításból: szimlagénes oroszlánfejűek születnek csak például.

Az ő fülük  5-7cm és súlyuk 1,5-2kg.  (Most fogadták el az európai standardot, ami kicsit hosszabb fejű és fülű nyuszikat takar mint a holland törpe.)

Kosorrú törpe: 

A kosorrú nyuszik becsapják a kezdő nyuszigazdikat, hisz kosorrú=lógófülű, míg a laikus nyuszit kereső azt hiszi csak nyomott orrot jelent, de lehet az állófülű is, ez nem igaz. Tehát a kosorrú nyomottabb orrú, kerekebb fejű és lógófülű nyuszit jelent. A köztudatban sokszor úgy szerepel: " a hosszú fülű nyúl". Ezeknek a nyusziknak a fejükön korona látható, ami egy kis kiemelkedő rész. Füleik szép hosszúak állukig vagy kicsit lentebb érnek (nem érhetnek teljesen le), fülvég kerek, nem emelgetik és nem állhat szét sem. Súlyuk: 1,5-2kg. Tehát ők rövidszőrű, lógófülű állatok.

Oroszlánfejű kosorrú:

Ugyanaz vonatkozik rájuk mint a kosorrúra, csak oroszlánsörényük is van. Amit ugyan úgy örökítenek mint az oroszlánfejű törpe. Viszont nem a kettő keveréke ez a fajta, tehát oroszlánfejű törpét és kosorrú törpét összetenni nem lehet, mert hibás, beteg egyedek születhetnek, mivel a koponyájuk teljesen más. Leginkább fog és szájpadlási gondokat okozunk ezzel, ami legtöbbször ki sem derül kis korban, csak mikor már majdnem mindegy. Tehát ők egy teljesen különböző fajta, lehet itt is szimplagénes és duplagénes is, ők lógófülű nyuszik sörénnyel vagy majdnem teljesen hosszú szőrrel.

Mini kosorrú, mini oroszlánfejű kosorrú: 

Ők a kosorrú törpék „kicsinyítése” révén jöttek létre külföldi kitenyésztéssel. Tehát nem véletlenszerű mutációról beszélünk már (mint pl. színes törpe), hanem direkt emberi tenyésztésről. Lényegében a kosorrú törpe nyuszikra hasonlítanak, különbség: még nyomottabb és kerekebb fej, rövidebb fül, kisebb súly. Súlyuk: 1-1,5kg. Azaz színes törpe súlyban lévő lógófülűek :)

Ugyan úgy lehet oroszlánfejű is, mint a többi. Tehát lógófülű állatok és ami lehet rövid szőrű, sörényes vagy mint ahogy a többinél is, lehetnek különböző szőrváltozatok. 

A szatén, rex és kasmír szőrváltozat:

 

Szatén: Vékonyabb szőrszálak, csillogó és fényes szőr. A nagytestű szatén nyúlból jött létre. Lehet kosorrú is szatén és színes törpe is szatén.

Rex: Szintén lehet álló- és lógófülű nyuszinál is ez a szőrváltozat. A szőrszálak egyforma hosszúak, tehát nem különböző az alj és fedőszőr hossza, mint a többi nyuszinál. Így úgy néz ki mintha nyírva lenne.

Kasmír: Hosszú szőrt jelent, ami az egész testén hosszú, de a fején, nyakán nem, ellenben az oroszlánfejűséggel. Őket a hosszú szőrű rókanyulakból tenyésztették ki, de nem az aljszőr hosszabbodik meg, hanem a fedő. Ezek a nyuszik rendszeres fésülést igényelnek.

 

 

Felhívom a figyelmet arra, hogy a "toy" fajta nem létező fajta! Az „extra mini” vagy „toy nyuszi” megnevezés hirdetésekben, szaporítóknál, kereskedésben sűrűn olvasható, ez csak „marketing” fogás. Ilyen fajta nem létezik. Az ilyen eladó vagy azt se tudja milyen fajta nyuszija van vagy csak direkt befolyásolni akarja ezzel a vevőt. Az ilyennek senki se dőljön be.