A nyulak tartása

 

Ez a cikk azoknak próbál segíteni, akik elhatározták, hogy nyulat szeretnének tartani, illetve azoknak is, akik még hezitálnak, hogy belefogjanak-e a nyúltartásba.

 

Milyen problémákra kell felkészülnünk?

Mindenekelőtt tudomásul kell vennünk, hogy a nyulak nem igénytelen állatok. Gondozásuk hasonló időt vesz igénybe, mint egy kutya vagy macska ellátása, és ennek sajnos a költségei is hasonlóak. A nyuszik akár bő 10 évig is élhetnek, így amikor megvásároljuk őket, hosszú távú felelősségvállalásra kell felkészüljünk. Azt is át kell gondoljuk, hogy a nyulak nem mindig nyitottak a dögönyözésre, sokszor jobban értékelik a nyugalmat, és közeledésünkre agresszívan reagálhatnak. A nyulak fő takarmánya a széna, amire egyes családtagok allergiásak lehetnek, akárcsak a nyúlszőrre.

Melyiket válasszam?

A genetikai problémák egy részének elkerülése végett célszerű egy jó tenyésztőt keresnünk, és tőle beszereznünk nyuszinkat. Ha szívünkön viseljük az elárvult vagy elhagyott állatok sorsát, választhatjuk az örökbefogadást is. Ebben az esetben állatvédő szervezetekkel érdemes felvenni a kapcsolatot. Rengeteg nyuszi vár örökbefogadóra.

Nyúl vásárláskor vagy befogadásakor ügyeljünk arra, hogy a jó kondícióban lévő, érdeklődő, aktívan mozgó, egészségesnek tűnő nyulat válasszuk ki.

Nyúl elhelyezése

Nyuszinkat lehetőségeinkhez mérten tarthatjuk lakásban vagy kertben is.

LAKÁSBAN:

Lakásban való tartáshoz elsőként fel kell szerelkeznünk egy minél nagyobb ketreccel. Ugyanakkor arra is gondolnunk kell, hogy önmagában a ketrec nem fog elegendő mozgásteret nyújtani kedvencünknek. Gyakran szabadon kell majd engednünk őt a lakásban, hogy mozgásigényét ki tudjuk elégíteni. Ha van rá lehetőségünk, kerítsünk el egy nagyobb területet, ahol nyuszink akár felügyelet nélkül is biztonságosan mozoghat.

A ketrecet úgy kell elkészítsük vagy kiválasszuk, hogy az állatnak legyen lehetősége kényelmesen elnyújtózva lefeküdni. Emellett fontos, hogy legyen benne elég hely az alomtálnak, játékoknak, takarmánynak, itatónak. Ideális, ha tud benne ugrani is egyet-kettőt.

KERTBEN:

A kertben tartásnál is gondoskodnunk kell ketrecről. Amennyiben nincs lehetőségünk naponta felügyelet mellett kiengedni nyuszinkat, szüksége lesz egy kifutóra is. Ennek (akárcsak a ketrecnek) nyúl- és ragadozóbiztosnak kell lennie. Illetve ügyeljünk arra, hogy a kifutóban ne legyenek mérgező növények (pl. kerti hagymás növények: krókusz, tulipán stb).

Fontos, hogy az emberi települések környékén tömegesen élő ragadozóktól (macskák, rókák, nyestek) megvédjük nyulunkat, így estére mindenképpen zárjuk be ketrecébe.

Nyáron ügyeljünk arra, hogy nyuszink nehogy hőgutát kapjon, a nyulak ugyanis kifejezetten érzékenyek a melegre! A kifutó és a ketrec nagy része árnyékban legyen.

A nyulak takarmányozása:

Sajnos a kedvencként tartott nyulak jórészét nagyon rosszul takarmányozzák. A nyulak takarmányának fontos jellemzői a magas rosttartalom, az alacsony fehérje tartalom és az alacsony cukortartalom.

 

A NYULAK SZÁMÁRA MEGFELELŐ TAKARMÁNYOK

SZÉNA:

A nyulak takarmányának legnagyobb része (legalább 80%) szénából kell álljon, hiszen a házi nyulak ősei, az üregi nyulak legelő életmódot folytató állatok. Emésztőszervrendszerük erre specializálódott, az ettől eltérő takarmányokat nem, vagy rosszul emésztik meg.

A jó minőségű széna zöld színű, illata a frissen vágott fűére emlékeztet, nem dohos. Tárolása száraz helyen történjen. Érdemes szénarácsba helyezve adagolni. Ezt érdemes a nyúlvécé közelében elhelyezni, mert a nyulak szénázás közben szeretnek bogyózni.

FRISS ZÖLDTAKARMÁNY:

A szénát tavasztól őszig helyettesíthetjük réten, kertben szedett fűvel, illetve egyéb leveles zöldtakarmánnyal is. Ezeket kezdetben fonnyasszuk meg, majd fokozatosan egyre nagyobb mennyiségben adagolhatjuk. Erre azért van szükség, mert így felkészítjük a nyúl emésztőszervrendszerét a nagyobb víztartalmú takarmány megemésztésére.

A füvek mellett van néhány zöld leveles növény, amelyeket könnyű felismerni. Ilyenek a gyermekláncfű, útifű, fehér here, lóhere, papsajtmályva, pásztortáska. 

Amennyiben rendelkezünk kerttel, akár termeszthetünk is nyuluknak olyan növényeket, amelyeket szívesen megesznek, ezeket kaphatják jutalomfalat céljából. Ilyenek a menta, oregano, koriander, bazsalikom, petrezselyem, gyermekláncfű, répa, különböző saláták.

Télen adhatunk a leveles zöldek helyettesítésére pl. répazöldet, reteklevelet, esetleg a nagyobb rosttartalmú salátákat pl. ruccolát. A fejessalátát mindenképpen kerüljük kedvezőtlen beltartalmi értéke miatt.

JÓ MINŐSÉGŰ GYÁRI TÁPOK

A jó minőségű táp

  • Homogén, azonos méretű és összetételű granulátumokból áll, így nyulunk nem tud válogatni.

  • Magas (legalább 21%) rosttartalmú. Ezeknek a rostoknak legalább 0,5mm hosszúaknak kell lenni ahhoz, hogy a normális bélműködést fenn tudják tartani!

  • Fontos az alacsony szénhidrát- és fehérjetartalom.

 

JUTALOMFALAT:

Amennyiben nyulunk helyes takarmányozását szigorúan betartjuk, akkor jutalomfalatként adhatunk nekik kevés zöldséget vagy gyümölcsöt. Ezek mennyisége a napi takarmány legfeljebb 5%-át teheti ki. Ez a gyakorlatban 1-1 kis szeletke alma, répa adását jelenti, de még inkább ajánlatos a friss vagy szárított zöld levelek felkínálása.

A joghurtos, és egyéb cukros jutalom falatokat, mézes rudacskákat mindenképpen kerüljük el!

KÁROS TAKARMÁNYOK

MAGVAK (búza, árpa, zab, kukorica, borsószirom, stb.)

Az üregi nyulak (a házinyulak ősei) a szabadban egyáltalán nem esznek magvakat. Részben azért, mert ezek összetétele nem felel meg a nyulak igényeinek. Másrészt a magvak szétrágásához szükséges „ropogtató szájmozgás” teljesen idegen számukra, hiszen ők a szénát megőrlő mozgásra specializálódtak és ez az őrlőfogak túlnövését okozhatja.

GYÜMÖLCSÖK, ZÖLDSÉGEK

Az üregi nyulak nem esznek gyümölcsöket sem. A gyümölcsök jó része magas cukortartalma és alacsony rosttartalma miatt teljes mértékben alkalmatlan a nyulak táplálására. Ezek megerjednek a nyulak béltraktusában, és ezzel súlyos emésztési gondokat, felfúvódást okozhatnak. Ne etessük nyulainkat kizárólag gyümölccsel, zöldségekkel.

Ahogy korábban említettük, egyes zöldségeket és a gyümölcsök közül a kisebb cukor- és magasabb rosttartalmúakat (ilyen például a sárgarépa vagy az alma) jutalomfalatként legfeljebb a táplálék 5%-át kitevő mennyiségben adhatjuk.

ROSSZ MINŐSÉGŰ ÉS ÖSSZETÉTELŰ TÁPOK:

A kereskedelemben nagyon sok rossz minőségű táp is megvásárolható (puffasztott golyók, gyümölcsök és magvak vannak bennük). Ezeket kerüljük el, mert az ilyen tápokból nyulunk pont azokat az összetevőket válogatja majd ki, amelyek jó ízűek ugyan, de rosszat tesznek az emésztésének.

Az ilyen szép csomagolással rendelkező, ámde haszontalan tápokat kerüljük. Helyettük inkább keressünk olyan tápokat, amelyek magas rost tartalommal bírnak (legalább 21%), és homogének (ld előbb).

GAZDASÁGI NYÚLTÁP:

Ez a táp homogén, de a beltartalma nem felel meg a kedvtelésből tartott nyulak igényeinek, mivel nagyon sok fehérje van benne a rosttartalomhoz viszonyítva. Ez a táp húsnyulak számára lett összeállítva, mivel náluk az a cél, hogy rövid idő alatt nagyra nőjenek. Ezért kis kedvencünkkel ezt etetve, könnyen elhízlalhatjuk őt. Emellett a relatíve alacsony rosttartalma könnyen vezethet gyomorürülési és egyéb emésztési problémákhoz.

KÁROS ÖSSZETÉTELŰ JUTALOMFALATOK:

A kereskedelemben kapható joghurtos, cukros, magvas, mézes rudacskák és egyéb jutalomfalatok nagyon ártalmasak lehetnek a nyulak egészségére, így ilyeneket egyáltalán ne vásároljunk!

FOGKOPTATÓK:

A nyulak számára árulnak különféle fogkoptatókat is. Ezek mindegyike teljesen haszontalan, hiszen a nyulak fogászati megbetegedései általában a hátsó őrlőfogakra korlátozódnak, amelyeket ezek a koptatók nem érnek el. A fogkoptatók legtöbbje ráadásul magas kalciumtartalmú, amely a nyulak egyéni kalcium háztartása miatt nagyon kedvez a húgykövek kialakulásának.

A száraz kenyér a hiedelmekkel ellentétben egyáltalán nem koptatja a fogakat, és emellett súlyos emésztési problémákhoz vezethet.

Kevesen tudják, de a legjobb és semmivel nem helyettesíthető „fogkoptató” a jó minőségű széna.

 

Új kisnyulat viszünk haza

A kisnyulak bélrendszere életük első heteiben még fejletlen, hiszen csak mostanában állt át az anyatejről a szilárd takarmányra. Az elválasztás és az új helyre való költöztetés mind-mind erős stressz hatás a nyuszi életében. Ilyenkor nehezen viselik el az új takarmányok bevezetését. Ezért meg kell vásárolnunk ugyanazt a tápot, amit a tenyésztő használt, és csak később, fokozatosan szoktassuk át nyulunkat arra a takarmányra, amit mi tervezünk etetni. A fokozatosság ebben az esetben azt jelenti, hogy 1-2 hétig a korábbi táp egyre nagyobb mennyiségét helyettesítjük az új táppal.

Alomtál

A legtöbb nyúl szobatisztaságra nevelhető, ami annyit tesz, hogy többnyire ugyanarra a helyre végzik el a dolgukat. Erre a célra egy műanyag dobozkát vagy eredendően nyúl wc-nek gyártott tálat érdemes használni, amit alommal (erre legjobb a fapellet) feltöltünk, és a nyuszi ezt tudja használni vécéként. A cél az, hogy a vizelet és a bélsár nagy részét ide ürítse.

A szobatisztaságra szoktatásban sokat segít, ha a ketrec más részein nem található alom, illetve, ha egy kis vizelettel illetve nyúlbogyóval szennyezett alomrészt a frissen tisztított vécébe belehelyezünk, hogy nyuszink tudja hová kell üríteni.

 

A nyulak vizelete

A nyuszik vizelete gyakran egészen sűrű, akár iszapszerű a benne normálisan fellelhető kristályoktól. Amennyiben ilyen vizeletet látunk nyulunknál, ne ijedjünk meg.

Sokszor előfordul, hogy a vizelet sárgás vagy piros, esetleg lilás színű. Ez leginkább attól függ, hogy milyen táplálékot evett előtte a nyuszi. Jó példa erre az, hogy cékla etetése után nyulunk egész sötétpiros színű vizeletet is produkálhat, ami könnyen tűnhet úgy, mintha vér lenne a vizeletben. Amennyiben gyanús, hogy a pirosas vizelet nem táplálkozási eredetű, keressünk fel egy nyulakkal foglalkozó állatorvost, aki tisztában van ezzel a jelenséggel, és vizeletvizsgálattal el tudja dönteni, hogy valóban van-e vér a nyuszink vizeletében.

 

Az ivartalanításról

A nőstény nyulaknál gyakori az agresszió, éppúgy emberek, mint fajtársaik felé. Az ivartalanítás ezt a problémát legtöbbször megoldja, illetve visszaszorítja az olyan viselkedési formákat is, mint a szőr kitépkedése és a fészeképítés.

A nőstény nyuszik ivartalanítása azonban egészségügyi szempontból is lényeges. A nőstény nyulak ugyanis folyamatosan ivarzásban vannak, ami kiemelkedően magas ösztrogén szinttel jár. Ez a hormon a méhnyálkahártya megvastagodását okozza. Amennyiben a nőstény nyulunkat nem fogjuk tenyésztésbe, ez az állapot tartósan fennáll, és nagyon gyakran különböző megbetegedésekhez, leggyakrabban méhgyulladáshoz, méhvérzéshez és a méh daganatos elváltozásaihoz vezet (utóbbi akár már 2 éves kortól előfordulhat).

Bak nyulak ivartalanítása általában akkor kerül szóba, ha jelölgetést vagy agressziót tapasztalunk, illetve, ha ellenkező nemű nyuszikat tartunk együtt, és nem szeretnénk szaporulatot.

Fontos megjegyezni, hogy az ivartalanítás, bár általában megoldja az említett viselkedési problémákat, egyes esetekben ez mégsem történik meg.

 

Mikor vigyük nyulunkat állatorvoshoz?

A nyulak a természetben zsákmány állatok, és a ragadozók mindig a beteg állatokat keresik. Ezért a betegségük tüneteit sokáig rejtegetik, sokszor nehéz észrevenni, melyik az a pillanat, amikor késlekedés nélkül állatorvoshoz kell forduljunk.

 

Fontos tudnunk, hogy a nyulunkat ért bármilyen külső stressz hatás, a mozgásszegény életmód vagy táplálkozásbeli hiányosságok hosszabb-rövidebb idő alatt a gyomor-bélcsatorna megbetegedéséhez vezetnek. A nyulak bélcsatornájában az emésztést bélbaktériumok végzik. Bármely előbb említett hatás ezen érzékeny rendszer felborulásához, ezentúl pedig súlyos megbetegedésekhez vezet.

A nyulak takarmányfelvételének változása jól jelzi azt, hogy mikor kell elkezdjünk aggódni. Amennyiben azt tapasztaljuk, hogy nyulunk egyáltalán nem vagy kevesebbet eszik, egyből vegyük fel a kapcsolatot állatorvosunkkal, a kistestű növényevők ugyanis nagyon rosszul bírják a koplalást. Ha nem észlelünk evési zavart, de a nyúlbogyók mennyisége kevesebb a megszokottnál, ez is ugyanúgy azt jelzi, hogy valami nincs rendjén.

 

Nyulunkról érdemes naplót vezetnünk. Jó tudnunk, hogy hogyan változik a súlya. Érdemes hetente egyszer (probléma vagy takarmányváltás esetén akár naponta) lemérnünk, hogy lássuk gyarapszik-e, illetve tartja-e a normális testsúlyát. Amennyiben jelentős súlyvesztést tapasztalunk, forduljunk nyúlspecialista állatorvoshoz.

Természetesen minden egyéb furcsa viselkedés esetén (pl. gubbasztás, rosszkedv, fájdalmas vizeletürítés, véres vizelet) érdemes legalább telefonon konzultálnunk állatorvosunkkal.

 

Oltások

A kedvtelésből tartott nyulakat általában kombinált oltással oltjuk, amely kétféle vírusos betegség ellen véd.

 

  1. Myxomatózis

Ez a betegség éppúgy megbetegíti házi kedvenceinket, mint a vadon élő üregi nyulakat.

Gyakori betegség, melynek vírusát általában szúnyogok és egyes külső élősködők (bolhák, ragadozóatkák) oltják át egyik nyúlból a másikba. Oltatlan vagy még nem áthangolódott szervezetű nyulakban gyakran halálos kimenetelű. Lezajlása során általában kis dudorok, úgynevezett myxómák alakulnak ki a nyulak bőrén és nyálkahártyáin. Ezek általában a nyulak fülén, szemhéján és nemi szervei körül figyelhetőek meg. Előfordul a betegségnek olyan formája is, amikor általános (levertség, láz) és légúti tüneteket is látunk. A vírus immunrendszert gyengítő hatása miatt különböző szövődményes fertőzésekre is számítani kell.

 

  1. Nyulak vérzéses megbetegedése (RHD)

Ez egy nagyon gyorsan kialakuló és lezajló betegség. Leggyakoribb esetben az történik, hogy a nyulak egyik nap kevesebbet esznek, másnapra pedig elpusztulnak. Kivételt képeznek ez alól a 3 hetes vagy annál fiatalabb nyuszik, amelyek fejletlen immunrendszerük miatt nem reagálnak a vírusfertőzésre. Egy-két napig elhúzódó esetekben orrvérzést is tapasztalhatunk. Általában a nagyobb nyúlállományokat sújtja. Áthurcolása nyulakkal, illetve akár takarmánnyal vagy a beteg nyulakkal érintkező tárgyakkal történhet.

 

Mindkét betegség ellen az egyetlen védekezési mód a megelőző oltás. Ezt 4 vagy 5 hetes kortól érdemes megkezdeni, a használt vakcinától függően.

 

Külső és belső élősködők elleni védekezés

A kedvtelésből tartott nyulaknál nincs szükség rutinszerű féreghajtásra. Amennyiben hasmenéssel járó megbetegedést tapasztalunk, a bélsárvizsgálat eredménye alapján ritkán szükség lehet belső élősködők elleni kezelésre.

A kertben tartott, vagy időnként ott tartózkodó nyulakon előfordulhatnak kullancsok. A bolhásság szintén gyakori, a bent tartott nyulaknál a forrása a lakásban lévő kutya vagy macska lehet. Az ilyen nyulakat érdemes kezelni valamilyen külső paraziták elleni spot-on készítménnyel (pl. Advantage, Advocate vagy Stronghold spot on, kullancs ellen Advantix spot on.) Ezek használatához kérje állatorvosaink segítségét.